HAEMUS 2006/1

Dr. H. Tóth Imre
A szláv írásbeliség kezdeteihez

A szláv írásbeliség megteremtőjének, Konstantin-Cirillnek a halála után (869. február 14.) fivére, Metód, Sirmium (Szerém, Szrem), majd Morvaország érsekeként tanítványaival együtt sikeresen terjesztette a szláv (óbolgár) nyelvű liturgiát és írásbeliséget Pannóniában (a mai Dunántúl egy részén), majd Morvaországban, bár a latin nyelvű liturgiát követő német papság Metód és tanítványai tevékenységét nem nézte jó szemmel és mindenáron akadályozni igyekezett.
Amíg Metód élt, nem lankadt a szláv nyelvű istentiszteleti nyelv és a szláv írásbeliség terjedése.
Metód tanítványai körében hunyta le szemét 885. április 6-án.
Metód halála után kétszáz tanítványa maradt Moráviában, akik közül Gorázd, az új érsek Metód legismertebb tanítványai közé tartozott. Feltehetőleg Gorázd vezetésével ültek össze az elhunyt hívei, hogy megtanácskozzák, mesterüknek hogyan adják meg a végtisztességet. A morva egyház egységének utolsó megnyilvánulása volt Metód temetése: latinul, görögül és szláv nyelven is elvégezték az egyházi szertartást. Ezután letették a koporsót, amely a legenda szerint „a moráviai nagy templom bal oldalán fekszik, a Szűzanya oltára mögötti falban”. Bár forrásunk pontosan megjelöli Metód nyugvóhelyét, sírját mind ez idáig nem sikerült megtalálni.
Metód halála súlyos csapás volt a szláv liturgia híveire. A temetés után a német papság újult erővel támadott a fájdalmukból alig ocsúdó tanítványok ellen. A célpont Gorázd lett. A legenda szerint ellenségei így biztatták egymást: „Gyertek! Döntsük meg Gorázdot, vessünk neki gáncsot, mert élete nem hasonlít a miénkre, útjai eltérőek a miénktől és ostoroz minket a bűneink miatt.”
Megnehezítette Metód tanítványainak morvaországi helyzetét V. István pápának a morva fejedelemhez, Szvatoplukhoz írt levele, amelyben eltiltotta a szláv nyelvű liturgiát, és csak azt engedte meg, hogy „az egyszerű és tudatlan népnek az apostolokat és az evangéliumot felolvassák az erre alkalmas tanult emberek”. V. István Gorázd helyébe a latin párt vezérét Wichinget állíttatta a moráviai egyház élére. Szvatopluk a pápai rendelkezésnek megfelelően fellépett Metód tanítványai ellen.
A szláv liturgia híveire nehéz napok következtek. A herceg úgy határozott, „ha kiderül, hogy valaki nem a frankok hitvallását követi, azt átadják nekik, hogy tegyenek vele, amit akarnak”. Szvatopluk szavai azt jelentik, hogy Metód követőit teljesen kiszolgáltatták a német papoknak. Megkezdődött üldözésük. A Kelemen-legenda megrázó képet fest a passaui püspökség papjainak kiszolgáltatott, szláv liturgiát valló tanítványok sorsáról. A német papok elszánták magukat, hogy minden gonoszságot elkövetnek Metód tanítványai ellen, akik készen álltak arra, hogy minden megpróbáltatást eltűrjenek. A frankok erőszakkal kényszerítették a szláv papságot meggyőződése megtagadására. Egyeseket megkínoztak, másoknak kirabolták a házát, az idősebbeket mezítelenre vetkőztetve tüskés bozótban hajtották végig. Az ifjabbakat, a papokat és alszerpapokat eladták velencei gályákra. Különösen nehéz volt Metód közvetlen tanítványainak a sorsa. Gorázdot, Kelement, Laurentijt, Naumot, Angelárijt sokakkal együtt megbilincselve bebörtönözték, és megtiltották, hogy hozzátartozóik vagy ismerőseik meglátogassák őket. Kb. 885 végén vagy 886 első felében útban voltak Moráviába V. István pápa legátusai. Valószínű, hogy Metód tanítványainak kíméletlen üldözése nem találkozott volna a pápa helyeslésével. Ez a körülmény aggasztotta Wichinget és híveit. Úgy határoztak tehát, hogy leszámolnak foglyaikkal mielőtt a pápai legátusok megérkeznek. A herceg tudtával és beleegyezésével kivezették börtöneikből szerencsétlen „szolgatársaikat”. Kegyetlenül megkínoztatták őket az ott lévő német katonákkal. Majd mezítelenre vetkőztetve végighajszolták őket az utakon és kiűzték Moráviából.
A frank katonák kardja, a frank papság erőszakossága végpusztulással fenyegette Konstantin és Metód művét.
Forrásaink – Ohridi Kelemen görög nyelvű legendája és Naum régebbi életrajza – elmondják, hogy Kelemen, Naum és Angelárij Morvaországból való kiűzetésük után Bulgáriába menekültek.
„Sóvárogtak Bulgária után, Bulgáriára gondoltak és reménykedtek, hogy Bulgária kész nyugalmat adni nekik”. Nagy nehézségek után érkeztek meg Belgrádba (a város akkor Bulgáriához tartozott). A város katonai elöljárója, Radiszláv boritarkán kihallgatta a menekülteket, akik részletesen elbeszélték neki szenvedésük történetét. A menekültekkel való tárgyalás során a parancsnok meggyőződhetett róla, hogy „nagy és Istenhez közeli férfiakkal” van dolga. Úgy határozott felőlük, hogy megfelelő pihenés után illő kísérettel elküldi őket Borisz fejedelemhez, akiről tudta, hogy ilyen férfiakat keres „nagy kívánsággal”. Így érkezett meg Kelemen, Naum és Angelárij Bulgária fővárosába, Pliszkába, ahol szívélyes fogadtatásra találtak. А fejedelem „olyan tisztelettel fogadta őket, amilyennel fogadni illik az ilyen, minden tekintetben tisztelt és elismert férfiakat”. Természetes, hogy а bolgár fejedelmet is érdekelte életük és küldetésük története. Ezért elbeszéltek neki mindent az „elejétől а végéig”. Beszámolójuk hallatán Borisz nagyon megörült, hogy ilyen tanítók és hithirdetők kerültek országába. Rendesen felöltöztette őket, gondoskodott szükségleteikről. А fejedelem felettébb megkedvelte őket, „szinte mindennap találkozni kívánt velük, hogy megtanulja tőlük а régiek történetét és а szentek életrajzait, hogy az ő ajkuk közvetítésével olvassa az írást”. Így úgyszólván mindennapos vendégei voltak а fejedelmi udvarnak. És nemcsak Borisz, hanem főemberei is örömmel fogadták а messziről jött vándorokat, akik érdekes történetekkel, távoli országokról szóló beszámolóikkal kiváltották а fejedelem környezetének érdeklődését és figyelmét. Az egyik magas rangú főtiszt, Eszhács szampszisz egyenesen azt kérte а fejedelemtől, engedje meg neki, hogy házában találjon otthonra Kelemen és Naum. А harmadik menekült, Angelárij, Csesz1áv otthonában szállt meg.
Bulgária Borisz fejedelem alatt 864–865-ben vette fel a kereszténységet. A konstantinápolyi zsinaton 870. március 4-én a bolgár fejedelem követe, Péter bojár bejelentette, hogy Bulgária a bizánci egyházhoz csatlakozik. Az első görög érsek, Géorgiosz, papjaival együtt 870-ben már еl is indult, hogy megszervezze а bolgár egyházat. Borisz komolyan vette а kereszténység felvételét. Mind ő, mind főemberei támogatták az egyház megszervezését. Ámde nem kellett sok idő ahhoz, hogy а bolgár fejedelem belássa, а bizánci egyház elsősorban Bizánc érdekeit képviseli. Azét а Bizáncét, amely ellen а bolgárok és szlávok több mint háromszáz éven át harcoltak. Az а Bizánc terjesztette most Bulgáriában а kereszténységet, amely а vallást а szlávok pacifikálásának, azaz а bizánci hegemónia terjesztése eszközének tekintette. Borisz tisztában volt tehát azzal, hogy úgy küszöbölheti ki а bizánci befolyást, ha а bizánci egyház keretei között maradva szláv papsággal cseréli fel а görög misszionáriusokat. A bolgár fejedelem előtt álló egyik legfontosabb feladat tehát az volt, hogy semlegesítse а bizánci befolyást, és autonóm bolgár egyházat építsen ki, amelynek liturgikus nyelve érthető a bolgároknak és írásbelisége sem görög írásbeliség.
Úgy látszik, Kelemen, Naum és Angelárij megérkezéséig Borisznak nem álltak rendelkezésre olyan tapasztalt misszionáriusok és tanítók, akik elterjesztették volna az óbolgár szertartási nyelvet. Igaz, Konstantinápolyban maradt Metód két tanítványa, akikhez а gályarabságból kiváltott fiatalabb tanítványok is csatlakozhattak, azonban az ő működésük е téren nem képviselt olyan erőt, amely alkalmas lett volna а görög nyelv kiküszöbölésére. Ehhez több idő kellett. Borisz bölcsességét, államférfiúi nagyságát bizonyítja, hogy felismerte a moráviai menekültek megjelenésének fontosságát а görög klérus kiszorítása szempontjából. Ugyanakkor volt türelme hozzá, hogy kivárja, míg beérik tevékenységük gyümölcse.
Kelemen, Naum és Angelárij а bolgár fővárosban, Pliszkában maradt. Az ún. pliszkai Kispalota mellett megtalálták а fejedelem főemberei kőből épült, díszes kivitelezésű lakóházainak alapfalait is. Valószínű, hogy pliszkai tartózkodásuk kezdetén е házakban lakott Kelemen, Naum és Angelárij. А külső várban folyó ásatások során előkerültek egy hatalmas bazilika és аz azt övező kolostor maradványai is. А Balkán-félsziget eddig ismert egyik legnagyobb templоmа ez, hossza 100, szélessége 33 méter. Е bazilikán kívül még mintegy 32 templom maradványai kerültek elő Pliszkában. Mindez arról а hatalmas méretű építkezésről tanúskodik, amely Borisz uralkodása alatt а fővárosban folyt.
А fejedelem hamarosan feladatot talált Kelemen számára. Elküldte őt Bulgária nyugati részébe, Kutmicsevicába, hogy tanítsa és oktassa az ottani papságot, amelynek műveltségi szintje igen alacsony volt. Sajnos, Angelárij nem szolgálhatta sokáig az egyházszervező munkát, hamarosan meghalt.
Kelemen sikeresen látta el megbízatását. Sikeres tevékenységének bizonyítéka, hogy kb. hét év alatt munkatársai segítségével 3500 növendéket tanított meg а szláv írásra és készített fel az egyházi teendők ellátására. Tanítói hivatását később ohridi püspökként folytatta, ahol egy irodalmi kör gyűlt köré.
Jelentős szerep jutott а szláv írásbeliség és а szláv liturgikus nyelv elterjesztésében Naumnak is, aki, mint 1áttuk, а bolgár fővárosban, Pliszkában maradt. Az óbolgár liturgia híveinek száma 887. után itt is megnőtt. Alighanem ekkor érkezett oda Konstantinápolyból Konstantin presbiter és Grigorij, akiket Metód hagyott hátra az óbolgár liturgikus könyvekkel. A főváros lett az úti célja másoknak is Konstantin és Metód fiatalabb tanítványai közül. Ekkor érkezett haza Bizáncból Borisz fejedelem legkisebbik fia, Simeon (864–927), akit а fejedelem más bolgár arisztokrata ifjakkal 878 táján küldött а bizánci fővárosba. Hamarosan élénk szellemi élet indult meg а főváros kolostoraiban. Е körnek az irányítója Simeon lett, aki а híres konstantinápolyi Nagypalotában működő egyetem diákja volt, és ott magas fokú műveltségre tett szert. Kiváló görögtudása miatt kortársai „félig görögnek” nevezték. Borisz а trónt legidősebb fiának, Vladimirnak szánta. Simeon – akit atyja az egyházi pályára szánt – gondos és alapos nevelést kapott. Az а körülmény, hogy а szerzetesi rendet is felvette, arra enged következtetni, hogy а fejedelem őt akarta а bolgár egyház élére állítani. Fontos szerepet töltött be а pliszkai kör szellemi életében Naum is, aki elsősorban az irodalmi szervező volt. Erről tanúskodik Konstantin presbiter, а későbbi preszlavi püspök előszava, amelyet az ún. Tanító evangélium fordításához írt. Ebben elmondja, hogy Naum biztatására fogott а fordításhoz és а könyv összeállításához. А pliszkai kör tagjainak legfontosabb feladatai közé tartozott а liturgikus könyvek másolása. Munkálkodásuk célja az volt, hogy ellássák а megszervezendő bolgár egyházat а szertartások végzéséhez szükséges könyvekkel.
A 893-ban tartott preszlavi népgyűlés határozatai értelmében a trónt Simeon foglalta el, az állam új fővárosa Preszlav lett, és az állam és az egyház hivatalos nyelvének szerepét az óbolgár nyelv töltötte be az addig használt görög helyett.
Preszlav helyén már korábban is megerősített település volt. Miután fővárossá lett, Simeon fényes székvárossá építtette ki. Egész uralkodása alatt épült-szépült az új főváros, Preszlav. Egykori szépségéről nemcsak а kortársak feljegyzéseiben olvashatunk, hanem az ásatások is tanúskodnak, amelyek képet nyújtanak arról, milyen fényűző várost hozott létre Simeon. Itt is kőfallal körülvett, bolgár-török módon épített külső és belső vár alkotta а központot, amelyet még а városfalon kívül kolostorok és templomok gyűrűje vett körül. Átköltöztek az új fővárosba а pliszkai tudós szerzetesek is, élükön Naummal, aki azonban nem sokáig maradt itt, mert miután Simeon püspökké nevezte ki Kelement, а helyére őt küldte tanítóskodni. Az újonnan épült kolostorokban pezsgő irodalmi élet indult meg. Simeon preszlavi építkezéseinek legművészibb alkotása az ún. Aranytemplom, amely egy kolostoregyüttes díszes központja volt а Ticsa folyó partján. Valószínű, hogy ebben а kolostorban működött az az irodalmi kör, amelyet preszlavi iskolának nevezünk. Е körhöz tartozott Grigorij presbiter, Joan Ekzarcha, Doksz, а fejedelem testvére és annak fia, Tudor Dokszov, akik részben fordítás, kompilálás, részben másolás útján szolgálták a bolgár művelődés ügyét. А kör tagjai között élő alkotó szellemet jól mutatja: Doksz, a fejedelem testvére vette rá Joan Ekzarchát arra, hogy az Egek című görög művet óbolgárra fordítsa. Rajtuk kívül még meg kell említeni а titokzatos Chrabar szerzetest, az óbolgár irodalom nagy névtelenjét, aki а szláv írás és а szláv nyelvű liturgikus nyelv védelmében írta az A betűkről című művét. Az óbolgár irodalom aranykora bontakozott ki а pliszka-preszlavi, illetve az ohridi kolostorok csendjében. Egy olyan irodalomé, amelynek ihletője és munkása maga а bolgár fejedelem, Simeon volt.
És történt valami más is Preszlavban, ami korszakos jelentőségű az európai művelődés történetében.
Valószínűleg Simeon kezdeményezésére, Preszlavban jött létre az ún. cirill írás, vagy cirillika. Forrásul а görög feliratok ún. unciális (nagybetűs) írása szolgált. А görögből hiányzó sajátos szláv hangok jelölésére а glagolita ábécé betűit vették át. Mikor történt az új ábécé megalkotása, amelyet Konstantin-Cirill tiszteletére neveztek cirillikának, nem tudjuk. Nincs egységes vélemény arról sem, hogy ki а cirillika megalkotója. Feltehetőleg az új írás megteremtése Konstantin presbiter nevéhez fűződik. Az óbolgár irodalom е nagy alakja ugyanazon elvekből kiindulva létrehozta а szlávok új írását. Igaz, más nyelvjárási alapról indult ki, mint Konstantin-Cirill, de ugyanúgy fonetikus írást alkotott, mint а glagolica megteremtője. А cirillika könnyen elsajátítható írás volt. Ezért hamarosan elterjedt, és idővel а glagolicát is kiszorította. Preszlav fejlett írásbeliségéről tanúskodnak az itt előkerült korai feliratok. А Х. század végéig keletkezett harminc legrégibb szláv felirat közül húsz Preszlavból került elő. Egy részük glagolicával, más része cirillikával készült. А preszlavi külső várban találták meg az eddig ismert legrégibb szláv szöveget, Georgij pecsétjét. Az óbolgár irodalom egy részét, azt, amelyik Preszlavhoz köthető, cirill ábécével írták.
A Preszlavban meglakotott új írás, a cirillika kiszorította а glagolita ábécét, amely hellyel-közzel а XII. század végéig tartotta magát. Az ún. közép-bolgár emlékek nagy részét
cirill betűkkel rögzítették. А nevezetesebb közép-bolgár emlékek között tartják számon а Dobromir evangéliumot, а Dobrejša evangéliumát, а Szlepcseni apostolt, а Vracai evangéliumot, Norov zsoltárát, а Bolognai zsoltárt. Ezek а kéziratok arról tanúskodnak, hogy Bulgária а szláv írásbeliség központja maradt а török hódoltság koráig, és még a hódoltsági viszonyok sem tudták kiirtani а bolgár írásbeliséget, amelyet féltékenyen óvott és őrzött а nehéz sorsú bolgár egyház és nép.
Az újonnan megkeresztelkedett és az ortodoxiához csatlakozott keleti szlávok, szerbek (sőt egy ideig a románok is) a cirill írást vették át az óbolgár irodalom kimagasló műveivel és az óbolgár szertartási nyelvvel együtt. Ez az örökség a bolgár irodalom aranykorának a hatásaként értelmezhető.
A Moráviából elmenekült tanítványok Bulgáriában otthonra találtak. Csatlakoztak hozzájuk a bolgár írástudók. Közös erőfeszítéseik nyomán létrejött az óbolgár irodalom és a cirill ábécé, amely egy hatalmas információrobbanás formájában a szláv kultúrtörténet alapvető eseménye lett.

HUBG