Malko Teatro

A Malko Teatro az egyetlen Bulgárián kívüli hivatásos bolgár színház. 1996-ban alapított meg Hadzsikosztova Gabriella színésznő és C. Nagy István rendező, alternatív színházként, amelynek egyik feladata, hogy utat törjön a bolgár kultúrának Magyarországon. Az elmúlt 20 évben 63 bemutatót hoztak létre. Eddigi tevékenységébe a Malko Teatro több mint 87 alkotót vont be Magyarországról és Bulgáriából. A Hadzsikosztova Gabriella által vezetett színház kialakította saját művészi stílusát, és ezzel nagy sikereket ért el Európa több országában is.

A Malko Teatro előadásai tele vannak zenével, mozgással és táncelemmel, modern audiovizuális hatásokkal, amelyek a legkülönfélébb közönségre is hatást gyakorolnak. Jelentős műfaji változatosságról tesznek tanúbizonyságot és ezzel mély benyomást gyakorolnak a közönségre minden országban.

A Malko Teatro céltudatosan törekszik egy elfogadhatóbb színházi alternatíva létrehozására. Nyíltan, következetesen őrzi függetlenségét mind művészi, mind strukturális szempontból. Gátlástalanul csúszik át műfaji, nyelvi, formai határokon, játszik magyar, bolgár, német nyelven.

A Malko Teatro nyitott tér a művészetek közötti párbeszéd számára, messzire meghaladva Budapest határait. Előadásaiban ötvözi a tradíciót és az innovációt, az autentikus zenét, a jazzt és a kortárs táncot, a festőművészetet és az új médiát, létrehoz új formákat és műfajokat. Szinte kizárólag kortárs szerzők műveihez nyúl, ezek közül több kimondottan megrendelésére készült.

A Malko Teatro nézőpárti. Hazai és nemzetközi sikereit elsősorban a közönség szeretetének köszönheti, pedig soha nem tett sem ízlésben, sem minőségben engedményeket, de fontosnak tartja a nézővel való közvetlen párbeszédet. Szoros partneri viszonyt ápol Európa több színházával és fesztiváljával.

A Malko Teatro nagymértékben járul hozzá a magyarországi bolgárok identitástudatának erősítéséhez, kulturális örökségének megőrzéséhez és fejlesztéséhez, egy színház-szerető, magasabb kulturális igényű ifjúság kineveléséhez.

2010-ben Hadzsikosztova Gabriella, a Malko Teatro művészeti vezetője a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át és ugyanebben az évben a Pro Cultura Minoritátum Hungarie díjat kapott.

A Malko Teatro 2013-ban Nemzetiségekért Díjban részesült.

2014-ben C. Nagy István, a színház főrendezője megkapta a bolgár Kulturális Minisztérium rangos elismerését, az Arany Évszázad díjat - Nagy Simeon pecsétjét, amelyet Petar Sztojanovics kulturális miniszter személyesen adott át neki Budapesten.