Magyarországi Bolgárok Egyesülete

Lazar Ivanov teteveni származású kertész kezde­ményezésére 1914. július 27-én egy 17 fős szerve­zőbizottság egyhangúlag elfogadja az Egyesület megalapításának ötletét és aláírásgyűjtést kezde­ményez tagtoborzás céljából, hogy augusztus 2-ára, Illés napjára közgyűlést hívhasson össze. Lazar Iva­nov mindössze 6 nap alatt 170 embert toboroz, akik összesen 4345 aranykoronát adományoznak.

1914. augusztus 2-ára alakuló gyűlést hívnak össze. A Sztefan Gjokov által javasolt alapszabályt egyhan­gúlag elfogadják, s megválasztják az első elnökséget, élén Lazar Ivanovval. Dimitar Dimitrov átengedi Ló­nyay utcai lakását az egyesület céljaira. Lazar Ivanov emlékezetes szavai a tudás és hit felé vezető utat mu­tatják. „A jövőt nem csupán kapával, hanem Istenbe vetett hittel és nyitott szemmel kell építeni. A szemet pedig a tudomány nyitja fel.”

1916. május 27-én a gyűlés alapot hoz létre az iskola és a templom megépítésére, mint a műveltség és a szellem pilléreinek megszilárdítására.

A Magyarországi Bolgárok Egyesületét díjak sorá­val tüntették ki. 1964-ben elnyerte a Cirill és Metód Érdemrend első fokozatát. 2009-ben a Határon Túli Bolgárok Hivatala Ivan Vazov emlékplakettel tüntet­te ki a szervezetet. Ugyanabban az évben a Magyar Köztársaság miniszterelnöke magas rangú állami kitüntetésben, Kisebbségekért Díjban részesítette az Egyesületet. A díjat Tanev Dimiter, az Egyesület el­nöke vette át.

A Magyarországi Bolgárok Egyesülete 2018. 04. 21-én megválasztott vezetősége:

Elnök: Tanev Dimiter

Alelnökök: dr. Muszev Dancso, Karailiev Iván, Velkov Nikolaj

Tagok: Andonov Alekszi, Belosinova Dragetta, Fiko Nacsó, Gardev Károly, Hadzsikosztova Gabriella, Jorgov Cvjatko, Kalicov Vladimir, Karailiev Illés, Kucarov Dimiter, Kusev Dimiter, Kusev Nikola, Micsev Péter, Petkova Milka, Popov E. Sztefan, Tihova Kraszimira, Tyutyunkova Mónika, Varga Szimeon

Ellenőrző Bizottság:
Elnök: Tütünkov Jordán
Tagok: Nackina Eliszaveta, Kirkov Vladimír, Velkov Mladen, Vladov Veszelin

Kapcsolat:
Cím: 1097 Budapest, Vágóhíd u. 62.
Tel.: +36 1 216 6560
Fax: +36 1 215 4193
E-mail: iroda@bolgaregyesulet.hu

www.bolgaregyesulet.hu


A Magyarországi Bolgárok Egyesülete éves működését, a Május 24.- a szláv írásbeliség és a bolgár kultúra napját, valamint a Demeter-nap bolgárkertészek ünnepe kulturális rendezvényét támogatja:

A "Magyarországi Bolgárok Egyesülete kiszolgáló (étterem) részének felújítása" című pályázatban foglaltak munkái megvalósultak.