Zenekarok

  • T'Rakija

    A T'Rakija zenekar 2005-ben alakult, javarészt a Rece-Fice tagjaiból, így közös zenei múltjuk több mint egy évtizedes. Autentikus balkán népzenét játszanak, rendszeres táncházuk van az Almássy Téri Szabadidőközpontban hétfő esténként. Repertoárjuk görög, bolgár, makedón, szerb, horvát és román zenékből áll, melyek nagy része talpalávaló. Tánctanáraik segítenek bárkinek a táncok elsajátításában.

  • Road Six Sax

    A Road Six Sax Quartet 2001 áprilisában született négy fiatal szaxofonos elhatározásából, akiket régi barátság köt össze. Az együttes neve ezt a kapcsolatot próbálja tükrözni, amit közös mesterünk, Elek István személye még szorosabbá tett. A 6-os út Paksról Dunaújvároson keresztül Budapestre tart, összeköttetést teremtve az első két vidéki várossal, azaz a tagok lakóhelyeivel, és a fővárossal, ahol a zenekar megalakult.

  • Pravo

    A Pravo zenekart 1997-ben alakította Boros Csilla és Gera Attila a békéscsabai Balkán Táncegyüttes kísérőzenekaraként. A pravo szó jelentése a szláv nyelvekben: igaz, egyenes, ugyanakkor ez a neve a Balkán-félsziget egyik jellegzetes táncának is. A zenekar repertoárjába autentikus szerb, makedón és bolgár hangszeres, valamint énekes dallamok és saját feldolgozások is szerepelnek.

  • Meszecsinka

    Oláh Annamari (ének) és Biljarszki Emil (zongora, gitár) 2009 óta játszanak Meszecsinka néven, ami bolgárul holdacskát jelent. Zenéjükről a Lángoló Gitárok a következőket írja: „A bensőséges, sanzonos pillanatok éppúgy beszippantanak, mint a sodró, már-már rockandrollos menetek; mindent áthat egy olyan sűrű és tapintható atmoszféra, amiben a zenei nyelv összetevőin túl az európai összkultúra esszenciája szólal meg”.

  • Fókatelep

    A Korai Öröm és colorStar zenészeiből álló zenekartörzs, és Oláh Annamária sokoldalú tehetségének a találkozása új minőséget hozott létre - rock alapokon nyugvó, sajátos stílusú világzenét, amelyben a magyar csujogatós találkozik a bolgár népdallal, a cigány tangó a sanzonnal, a latin ritmusok az afróval.

  • Falkafolk

    A Falkafolk együttes a hazai nemzetiségeink, illetve a balkáni népek zenéjével foglalkozik. Eredeti hangszereken játssza ezeket a dallamokat, melyeket többnyire saját maguk gyűjtenek.

  • 1