25 éves a Malko Teatro fotókiállítás és koncert

A tavaly a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Malko Teatrót mutattuk be egy fotókiállítás keretében, mivel tavaly a pandémia miatt nem sikerült nagyobb hangsúlyt fektetni a Malko Teatro jubileumára. A 25 év alatt hatalmas fényképanyag gyűlt össze a színház különböző előadásairól, koncertjeiről, workshopjairól stb.

A kiállítást egy koncert keretében mutattuk be, amelyen a MT művészei találkoztak és ünnepeltek a kollégáikkal és azokkal a nézőkkel, akik hűségesen jártak a színház előadásaira és barátokká váltak.
A Malko Teatro nyitott tér a művészetek közötti párbeszéd számára. Előadásaiban ötvözi a tradíciót és az innovációt, az autentikus zenét és a jazzt, valamint a kortárs táncot, a képzőművészetet és az újmédiát, létrehozva új formákat és műfajokat. A színház kialakította saját művészi arculatát, amely több országban is elismerést nyert. Többnyelvűségét kihasználva a színház gyakran vendégszerepel Bulgáriában és számos nemzetközi színházi fesztiválon. 2010-ben Hadzsikosztova Gabriella a Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt kitüntetését vehette át. 2013-ban a Malko Teatrónak ítélték a Nemzetiségekért Díjat. 2014-ben pedig C. Nagy István, a színház főrendezője nyerte el a bolgár Kulturális Minisztérium rangos elismerését, az „Arany Évszázad” – Nagy Simeon Pecsétjét.
A Malko Teatro jelentősen hozzájárul a magyarországi bolgárok identitástudatának erősítéséhez, kulturális örökségének megőrzéséhez és fejlesztéséhez, egy színházszerető, a magas kultúra iránt fogékony fiatal nemzedék kineveléséhez.